Köztes Átmenetek - interaktív drogprevenciós kiállítás

A kiállítás interaktív: a vezetők (prevenciós szakemberek, addiktológusok, szakképzet segítők) és a látogatók (nyolcadikos és középiskolás diákok, szülők, tanárok, felnőtt csoportok) közötti párbeszéden alapul.

Nem hagyomásnyos értelemben vett kiállításról van szó, ahol a látogató egy tárlat passzív szemlélője, hanem egy útról, melyben betekintést nyerhetünk két fiatal életébe. Az egyik a problémákra és kihívásokra meneküléssel válaszol és az útja végén "eltűnik", míg a másik a hasonló problémákra pozitív módon reagál, életének kihívásaiba beleáll, azokat megküzdi. Szobáról szobára járhatjuk végig a két életút helyszíneit, nyerhetünk betekintést a "szer" áldozatainal világába.

A drog kérdését a mai társadalomban sajnálatos módon nem tudjuk megkerülni. Valamilyen választ adnunk kell magunknak is, és fiainknak, tanítványainknak is.

Ez a kiállítás felhívja a diák látogatók figyelmét a veszélyekre, a könnyebb út kísértésére, a felnőtt látogatót pedig segíti a megértésben, a melléállásban. Mindannyiunkat arra hív, hogy életünket igaz értékekkel töltsük fel, vállaljuk a nehezebb út kihívásait és ne menjünk el egymás mellett.

A kiállítás április folyamán minden munkanap délután 2-ig ingyen látogatható.

Várjuk iskolás csoportok, hittanos csoportok jelentkezését, külön várjuk a tanárcsoportokat, papokat, lelkészeket, szülőket.

Jelentkezni lehet Galsa Lászlónál telefonon: 0630/416-54-82

Kapcsolódó letöltések